Interjú Bunyevácz Szimonettával a Toyota Material Handling Hungary Kft. Hr koordinátorával.
Hogyan fogadták a kollégák az első karitatív csapatépítő ötletét?
Őszintén? Az elején voltak kérdőjelek. Mindenki megszokta a klasszikus csapatépítőket, ezért sokan nem tudták elképzelni, milyen lesz ez a gyakorlatban. Aztán nagyon gyorsan átfordult az egész. A hétköznapjaink során nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmi felelősségvállalásra így a téma nem volt új. Gyorsan tudtak azonosulni a kollégák a programokkal.
Érezhető volt változás a csapatdinamikában a programok után?
Igen, és szerintem pont azért, mert ezekben a helyzetekben mindenki egy kicsit leveszi a munkahelyi szerepeit. Nem az számít, ki milyen pozícióban van, hanem hogy együtt csinálnak valamit. Utána sokkal közvetlenebb lett a hangulat, és érdekes módon azok is közelebb kerültek egymáshoz, akik addig alig dolgoztak együtt.
Van olyan pillanat vagy visszajelzés a kollégáktól, ami különösen emlékezetes maradt?
A karitatív csapatépítőink során olyan kollégákat is megtudunk szólítani, akik más jellegű csapatépítőre nem szoktak jelentkezni. Ez azt gondolom egy nagy bók.
Miért működik jobban egy karitatív program, mint egy szokásos paintball vagy bowling?
Nem biztos, hogy „jobban”, inkább mélyebben. Egy bowling vagy paintball jó élmény tud lenni, de ezek a programok valahogy jobban megmaradnak az emberekben. Van mögöttük valódi tartalom, közös ügy, és ettől sokkal őszintébb kapcsolódások születnek.
Mit üzen egy ilyen program a munkavállalók felé a cég kultúrájáról?
Szerintem azt, hogy a vállalat nemcsak egy „írott” vállalati kultúrával rendelkezik, hanem tettekkel is bizonyítja annak létjogosultságát.
Milyen hatása volt ezeknek a programoknak a belső hangulatra?
Mindig érezhető utána egy pozitívabb energia. Többet beszélgetnek egymással az emberek, sok közös élmény marad meg, és valahogy könnyebb lesz kapcsolódni egymáshoz a hétköznapi munkában is.
Melyik pillanat volt a legmeghatóbb az eddigi programok során?
Talán, amikor személyesen találkoztunk azokkal, akiknek segítettünk. Az egy nagyon csendes, de erős pillanat volt. Olyankor mindenki érzi, hogy ez már régen nem csak egy vállalati rendezvény.
Mi volt az a pont, amikor azt érezted: „ez több, mint egy csapatépítő”?
Amikor azt láttam, hogy a kollégák napokkal vagy hetekkel később is erről beszélnek. Nem a szervezésről vagy a programról, hanem arról, hogy mit adott nekik emberileg. Ott éreztem először, hogy ennek tényleg van mélyebb hatása.
Ha egy másik HR vezetőnek egyetlen mondatban kellene ajánlanod a karitatív csapatépítést, mit mondanál?
„Kevés olyan csapatépítő van, ahonnan az emberek nemcsak jókedvűen, hanem feltöltődve és büszkén mennek haza.”
„Miért minket választottak már ötödszörre is?”
Szerintem azért, mert ezek nem „kötelező céges programoknak” érződnek. Van bennük valódi élmény, valódi kapcsolódás, és a kollégák érzik, hogy amit együtt csinálnak, annak tényleg van értelme. Ez pedig ritka.