Egy álom és ami mögötte van…
Interjú: Rózsa Orsolya, Head of HR, Medi Radiopharma Kft.
Egy kis betekintés a kulisszák mögé
Miért nehéz a karitatív csapatépítés programjait előre, csomagként kialakítani?
Sokszor kapunk megkeresést, hogy egy héten belül csapatépítésre szeretne menni a cég és óvodának szeretnének segíteni. Vagy ehhez hasonló, szűk határidőn belül, nonprofit szervezethez mennének önkénteskedni.
Sajnos, bár minden esetben megpróbálunk megfelelő helyszínt és programot összeállítani, ez igen nehéz feladat. Több szempontból is szükséges minimum 2 hét, de van hogy több, egy karitatív program megszervezéséhez.
Első körben, meg kell találni a megfelelő szervezetet, amelynek a napirendje sokszor összetettebb, mint egy milliárdos bevétellel rendelkező nagyvállalatnak.
Második körben terepszemlét tartunk, felmérjük, hogy milyen munkálatokra van szükség, mi az amihez szakember jelenléte is szükséges. Fontos, hogy csak olyan helyszínre vigyünk csapatot, ahol tényleg segíteni tudnak és levesznek terhet a szervezet válláról. Mindenkinek érdeke, hogy hasznos és látványos végeredmény szülessen.
Ezt követi a szakemberrel történő egyeztetés és az anyag-, eszközbeszerzés. Itt egy újabb idő faktor kerül a gépezetbe és mindenkit össze kell hangolnunk, hogy a csapatépítő során maximális sikert érhessen el a csapat.
Látható, hogy sokak naptárját kell összehangolni és egyes munkálatoknak a felmérése és a szükséges alapanyag beszerzése is időigényes. A szállítási idő akár 2 hét is lehet.
Ezeket a szempontokat érdemes figyelembevenni, amikor karitatív programot választanak.
Természetesen, ha a csapat nem ragaszkodik ahhoz, hogy a nonprofit szervezet telephelyén tevékenykedjen, akkor gyorsabb és rugalmasabb a szervezés. Ilyenkor a program során elkészült játékok, sapkák, kutyaházak vagy egyéb kézműves dolgok kiszállítását a Karitatív Csapatépítés Csapata vállalja.
Igyekszünk minél színesebb program ötleteket feltölteni a honlapunkra, de valójában nincs két egyforma Karitatív Csapatépítés 😊
Ha szeretnétek kipróbálni, hogy közösen mire vagytok képesek és mennyit tudtok segíteni, akkor írjatok nekünk minél előbb, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a karitatív napból!