A Karitatív Csapatépítés küldetése:
Teljesen megreformálni a csapatépítők világát, hogy minden cég legalább évi egy jótékonysági csapatépítő programot tartson. Ezen keresztül ráébreszteni az embereket arra, hogy segíteni jó!
Céljaink:
Megfelelő karitatív szervezetek megtalálása, hogy a segítség a legjobb helyre jusson el.
Minőségi programok szervezése, hogy a résztvevők elégedetten távozzanak.
Mottónk:
A legnagyobb öröm és motiváció, ha a kollégák közösen egy nemes célért dolgoznak.




Kőrösi Eszter
A Karitatív Csapatépítés alapítója.
Kőrösi Eszter, a Karitatív Csapatépítés alapítója.
„A Karitatív Csapatépítés ötlete meglepő módon egy angol óra során született meg, amikor megkérdezte a tanárom, hogy mivel foglalkoznék legszívesebben, ha bármit választhatnék. Nos, akkor jutott eszembe, hogy régebben mindig csapatépítő programokat akartam tartani, de aztán valahogy elsodort az élet. Viszont sosem késő azzal foglalkozni, amit igazán szeretünk.
Szerettem volna különleges programokat szervezni, amelyek teljesen eltérnek a megszokott csapatépítőktől. Mindenki járt már különféle csapatépítő programon, legyen az közös kikapcsolódás egy wellness hotelben, bowlingozás, bórkostoló, lézerharc vagy szabadulószoba. De mi lehet több, mint a szokásos programok?
Szerintünk a karitatív közös események egészen különlegesek és sosem látott örömet szereznek a résztvevőknek és a kiválasztott szervezetnek is. Bízunk benne, hogy egyre többen nyitottak ilyen program lehetőségre és mi biztosan segítünk megtalálni a megfelelő programot és szervezetet.”


Kovács Aliz
A Karitatív Csapatépítés szolgáltatási vezetője.
Kovács Aliz, a Karitatív Csapatépítés szolgáltatási vezetője.
Sok cégnél és sokféle területen dolgoztam már az elmúlt évek során, de mindig az volt az érzésem, hogy sokkal hasznosabban is el tudnám tölteni azt az időt, amit többnyire a számítógép előtt ülve töltök.
Eközben csodálattal néztem, ahogy Eszter elindította a Karitatív csapatépítést és amikor jött a kérés, hogy csatlakozzak a küldetésükhöz, nem sokat kellett gondolkoznom, örömmel vágtam bele az új kihívásokba. Merthogy kihívás kiválasztani a sok rászoruló szervezet közül azokat, ahol érdemben tudunk segíteni; kihívás olyan programot összeállítani, amiben a csapattagok is egytől-egyig találnak valamit, amivel tudnak azonosulni és mindeközben jól is érzik magukat. Kihívás, de minden percét élvezem, legfőképp a boldog arcokat egy-egy program végén, valamint az érzést, hogy segíteni valóban nagyon jó!
Merthogy kihívás kiválasztani a sok rászoruló szervezet közül azokat, ahol érdemben tudunk segíteni; kihívás olyan programot összeállítani, amiben a csapattagok is egytől-egyig találnak valamit, amivel tudnak azonosulni és mindeközben jól is érzik magukat. Kihívás, de minden percét élvezem, legfőképp a boldog arcokat egy-egy program végén, valamint az érzést, hogy segíteni valóban nagyon jó!
A Karitatív Csapatépítés által szervezett kreatív foglalkozásainkat mindig úgy építjük fel, hogy a kevesebb kézügyességgel megáldottaknak is igazi sikerélményt nyújtson és az elkészült alkotások a lehető legjobb helyre kerüljenek.


Bálint Kata
A Karitatív Csapatépítés Account Managere.
Bálint Kata, a Karitatív Csapatépítés Account Managere.
Több éves tapasztalatom van marketingkommunikáció területén. A felsőfokú tanulmányaim alatt kerültem bele a rendezvényszervezés világába. Klasszikusan hostess és animátor szerepkörben kezdtem, majd a teljes körű szervezés és lebonyolítás részében is kiteljesedhetem a szakmai pályafutásom során.
Gyermekeim születése után még inkább úgy éreztem, hogy rendezvények és a marketing világában szerzett tapasztalataimat olyan projekteken szeretném kamatoztatni, ahol az értékteremtés és a fenntarthatóság a legfontosabb küldetés. Szeretném a világot es a bolygót úgy átadni számukra, hogy ne kelljen szégyenkeznem majd amiatt, hogy nem próbáltam meg jobban vigyázni rá.
Az ügyfelekkel való együttműködésben a kommunikáció és a közös cél a kulcs számomra.
Napjainkban a legfontosabb képesség a folyamatos megújulás, fejlődés, adaptálódás. A karitatív csapatépítésnél erre nap mint nap van lehetőségem a változatos projektjeink által. Nincs két egyforma munkanap mindig van új kihívás! Egy dolog viszont állandó: segíteni jó!
Lépj velünk kapcsolatba
Ne habozz, lépj kapcsolatba velünk bármilyen információért!
Telefonszámunk
+36 30 222 4342
