


Miért imádják a kollégák a karitatív csapatépítéseket?

Hogyan tettük közösen szebbé több száz gyermek karácsonyát?
Egy álom és ami mögötte van…
Álmodtam egy nagyot, de még én sem tudtam mekkora fába vágjuk a fejszénket.
Amikor létrehoztam a Karitatív Csapatépítést először csak egy jópofa, szuper kis ötletnek tűnt, hogy milyen jó lenne olyan csapatépítőket csinálni, amelyek közben segítünk a rászorulóknak.
Aztán ahogy haladtunk előre láttuk meg, hogy a cukiság és a jópofaság mellett milyen erőteljes hatásokat tudunk létrehozni.
Amikor egy alapítvány vezetője könnyekkel küzdve köszöni meg, hogy az általunk hozott 60 fős csapat 2 nap alatt elvégezte azt a felújítást, amire 15 éve vártak olyankor rádöbben az ember, hogy itt többről van szó, mint egy jó kis szórakozásról.
Vagy, amikor egy cég HR vezetője jön oda hozzám egy rendezvény végén, hogy a programunk hatására több kolléga is jelezte neki, hogy ők még ilyen “hasznosnak” soha nem érezték magukat a társadalom számára, és rájöttek, hogy tudnak segíteni az EMBEREKNEK, az ilyen alkalmakkor kezdtem érezni, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy jópofa cuki ötletről.
Ahogy teltek a csapatépítők és özönlöttek ránk a pozitív visszajelzések a cégektől, a cégek munkatársaitól és az intézményektől, akiknek segítettünk, kezdtük érezni, hogy érdemes lenne a küldetésünket sokkal kézzelfoghatóbban megfogalmazni és rajtunk túlmutató valóságba önteni.
Rövid gondolkodás után született meg a pontos megfogalmazás, melynek teljes egészében alávetettük magunkat és azóta ennek szellemében dolgozunk:
Teljesen megreformálni a csapatépítők világát, hogy minden cég legalább évi egy jótékonysági csapatépítő programot tartson. Ezen keresztül ráébreszteni az embereket arra, hogy segíteni jó!
El tudod képzelni azt a mennyiségű eredményt, ami akkor keletkezne, ha minden cég csak 1 karitatív jellegű csapatépítőt tartana idén?
- Hány óvoda szépülhetne meg?
- Hány árva gyermek kapna ajándékot karácsonyra?
- Hány gazdátlan kutyus kaphatna saját kutyaházat?
Tudjuk, hogy a világ minden problémájára nem lenne megoldás, de hogy sokkal szebbé tehetnénk a világot az biztos.
Arról nem is beszélve, hogy mennyi de mennyi felejthetetlen élmény és mennyivel összetartóbb munkahelyi csapatok alakulnának.
Ez a mi küldetésünk, ezért kelünk minden reggel 🙂